Ha a természetünknek csak azt a részét éljük, amelyik megfelel az elvárásoknak – ne mondj ellent, legyél mindig kedves és szófogadó, ne nagyon hangoztasd a véleményed, mindenki mást helyezz magad elé – akkor a belső egyensúlyunk felborul. Nincs miből töltekezni, nem merünk kiállni saját magunkért, nem merünk konfrontálódni.
Ahogy meghúzom a határaimat, kifejezem a véleményemet, elmondom az igényeimet, képviselem az érdekeimet, nagy valószínűséggel konfrontálódom másokkal. Mi nők hajlamosak vagyunk inkább behódolni, és megtenni, amit várnak tőlünk. Mert nem szeretjük a vitát, és mert a jókislányok alkalmazkodnak. Persze egy idő után kiborulunk és puffogunk, mégsem mondunk egyértelmű nemet.
Amikor egyensúlyban élnek bennünk a jó anyai és jó apai minőségek, akkor tudnak segíteni abban, hogy képviseljük a határainkat és magabiztosan megvédjük magunkat. A jó anya szeret, a jó apa pedig megvéd. Ha nem szeretem magam, akkor úgy érzem, hogy nincs jogom megvédeni magam. Ha szeretem magam, de nincsenek határaim, azaz nincsen autonómiám, akkor mások határait sem fogom tudni tiszteletben tartani.
Amikor egyensúlyban vagy, akkor a puszta jelenléted, a belső nyugodt erőd közli azt másokkal, hogy ne lépjék át a határaidat. Ha ez mégsem éreznék meg, akkor kedvesen és bátran közölheted velük, hogy engedély nélkül ne lépjék át a királyságod határát.
Tetszett ez az írás? Szívesen értesülnél elsőként a legújabb blogbejegyzésekről és programokról? Akkor iratkozz fel a Budoár hírlevélre! Küldd el minden nő ismerősödnek ezt a bejegyzést, akinek szüksége lehet bátorításra!