Ott van mindannyiunk kezében, láthatatlanul a piros ceruza. Ahogy észrevesszük, hogy a másik hibázott, aláhúzzuk vagy bekarikázzuk a tévedését. A saját tévedéseinket is pirossal kiemeljük, csak hogy jól lássuk.
Miért kell az elsős gyereknek szinte hetente felmérőt írni? Kinek jó, hogy az ötödikes kislány keze izzad, amikor felelnie kell? Nekem biztosan nem. Engem elkeserít és felháborít.
Tudományos tény, hogy az agy korlátozottan képes az emlékek felidézésére és a gondolkodásra stressz helyzetben. Akkor mi a célja annak, hogy a gyerekek rettegjenek a dolgozattól?
Miért kell pirossal aláhúzni vagy bekarikázni azt, ami nem sikerült? Miért nem lehet azt odaírni, hogy „még nem”? Miért nem lehet azt tudatni a gyerekekkel: hiszek benned, és tudom, hogy ha dolgozol rajta, sikerülni fog?
Csak én találkozom túl sok szorongó gyerekkel? Tényleg őket kellene edzettebbé tenni? Ha még többet tanulnának, akkor nem lenne okuk a szorongásra?
Sokat beszélgetek felnőtt nőkkel, akik úgy érzik, hogy bármit tesznek az nem elég jó. Nem elég okosak, nem elég szépek, ne elég szerethetőek. Ott a kezükben a piros ceruza. És karikáznak, aláhúznak.
Felnőtt nők és fiatal lányok egyaránt titkon azt várják, hogy egyszer csak jön valaki, akinek a kezében csodálatos színes ceruza van, amivel aláhúzza az összes szépségüket, okosságukat, nagyszerűségüket. (Általában férfitól várjuk, mert patriarchális világunkban nagyobb hangsúlya van a férfi véleményének.)
Válasszunk egy sokszínű ceruzát és jelöljük be a füzetbe az összes helyesen leírt szót és jól megválaszolt kérdést! (Feltéve, hogy a kérdésnek volt értelme.) Fogjunk egy piros rúzst, vagy körömlakkot és emeljük ki a szépségeket!
Holnap tudományosabb leszek. Itt elolvashatod, hogy mit mondanak a kutatók a helyes motiválásról.
Tetszett ez az írás? Szívesen értesülnél elsőként a legújabb blogbejegyzésekről és programokról? Akkor iratkozz fel a Budoár hírlevélre! Küldd el minden nő ismerősödnek ezt a bejegyzést, akinek szüksége lehet bátorításra!