Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az önmagával elégedett embert semmi nem hajtja előre. Csak kényelmesen ül a fotelban, és köszöni, jól van. Azt hisszük, hogy aki jól érzi magát a bőrében, az nem akar fejlődni és új dolgokat létrehozni.
Ezért azt látom, hogy a szülők és a pedagógusok a gyerekek hiányosságaira hívják fel a figyelmüket. Szeretik őket, de elégedetlenek velük. Az elégedetlenséget pedig azzal indokolják, hogy ez motiválja fejlődésre őket. Hiszen ha elégedettek lennének velük, akkor eszük ágában sem lenne tanulni, fejlődni, új dolgokat kipróbálni, egészségesebben élni.
Pedig az igazság az, hogy aki egész nap ül a fotelban (vagy számítógépes játék előtt), és valójában semmit nem csinál, nem hisz önmagában. Fél. Fél a sikertelenségtől, a kudarcoktól, az elutasítástól. Fél attól, hogy ha megpróbálja, de nem sikerül, akkor beigazolódik a félelme: „nem vagyok elég jó”. Ezért inkább semmit nem csinál.
Annak a gyereknek és felnőttnek lesz bátorsága, kedve, motivációja kihívásokkal szembenézni (tanulni, újat létrehozni, új állást keresni, fizetésemelést kérni), aki elhiszi magáról, hogy elég jó. Ha pedig megpróbálja és nem sikerül, akkor tudni fogja, hogy elégedett lehet saját magával, azonban a módszerein, a megközelítésén, a készségein még dolgoznia kell, ezeket még fejlesztenie kell. És újra megpróbálja, mert továbbra is bízik saját magában.
Tetszett ez az írás? Szívesen értesülnél elsőként a legújabb blogbejegyzésekről és programokról? Akkor iratkozz fel a Budoár hírlevélre! Küldd el minden nő ismerősödnek ezt a bejegyzést, akinek szüksége lehet bátorításra!