Olyan helyen (apró városban, gyakorlatilag falun) lakom, ahol az állatok értékét az általuk hozott haszon jelenti. Ezért is hívják az állatokat haszonállatoknak. A házikedvenc fogalma ismeretlen, sőt általában nevetség tárgya. (Természetesen itt is élnek állat- és természetbarátok. De sajnos még nem elegen.)
A macska szaporulat szabályozására bevált módszert a kiscicák agyonütése vagy vízbe fojtása. Korábban írtam megrázó tapasztalatomról.
Én egyértelműen nem minősülök normálisnak, ugyanis a szomszédban lakó négy cicát is etetem. A ’gazdájuk’ ugyanis nem érti, hogy miért is kell őket etetni. De az igazán nem normális csak most következik.
Késő délután értem haza, szakadt az eső. A cicák már gyülekeztek, éhesek voltak. Vittem is nekik ételt, és akkor szívszorító látvány fogadott. Két párnapos kiscica feküdt a sárban, csurom vizesen. Biztos voltam benne, hogy már nem élnek. Mégis megfogtam őket, és egyikük megmozdult. Abban is biztos vagyok, hogy az anyjuk nem tudta etetni őket, mert nincs elég teje. Előhozta nekem a kicsiket, arra a helyre, ahol neki adok minden nap ételt és simogatást. Bízott benne, hogy én talán tudok segíteni.
Úgyhogy fogtam a még élő apróságot, megszárítottam, mozgósítottam a cicabarát segítségeimet. Edina hozott tápszert. Mindent megteszünk, hogy életben maradjon.
Normális vagyok? Sokak szerint nem. Én azonban nem szeretnék az ő normalitásuk szerint élni.
Pont ma kérdezte tőlem egy nagyszerű nő, hogy normális-e az, hogy ő esténként, amikor nem tud aludni, kimegy a konyhába táncolni. Puha zokniban és fülhallgatóval, nehogy felébressze a családot. (Ne haragudj, kifecsegtem…) Én csak annyit tudtam mondani: „Legyél rá büszke!”
Legyünk nem-normálisak, ha szívből jön és a jót szolgálja!
Mondd el Te is, milyen nem-normális dolgokat csinálsz!
Tetszett ez az írás? Szívesen értesülnél elsőként a legújabb blogbejegyzésekről és programokról? Akkor iratkozz fel a Budoár hírlevélre! Küldd el minden nő ismerősödnek ezt a bejegyzést, akinek szüksége lehet törődésre!