Kisiskolás koromban anyukám elvárta tőlem, hogy sokat gyakoroljam a matekot, és tanuljak csellózni. Sőt, azt szerette volna, hogy matek tagozatos gimnáziumba menjek. Miért? Azért mert ő matematikus, és mert szeretett volna zenekarban játszani, de nem tudott. Én pedig pszichológus lettem, aki nem ért a zenéhez, viszont megszállottja a jógának.
Ezek az elvárások nem szolgálták a kiteljesedésemet, mert nem az én érdeklődésemet, személyiségemet bontakoztatták ki. Rabolták az időmet és az energiámat, és sok frusztrációnak, csalódásnak tettek ki.
Senkitől sem szerencsés azt várni, hogy élje valaki másnak az életét.
Vannak azonban azok az elvárások, amelyek elősegítik a személyiség kibontakozását. Amelyek abban támogatnak, hogy kidolgozzuk a szépségeinket. Amelyek arra buzdítanak, hogy legyél kitartó, nagyvonalú, jószívű, türelmes, együttérző, kedves, megfontolt, szeretetteli, figyelmes, együttműködő, nagylelkű. Ezek a tulajdonságok mindannyiunk javát szolgálják, ezért egyedi képességektől, személyiségjegyektől függetlenül is érdemes őket fejleszteni. Aki ezeket a szépségeit kidolgozza, nagyon is önmagát tudja kifejezni minden tettében és megnyilvánulásában.
Ha azonban egy felnőtt ember megbízhatatlan, rosszindulatú, önző vagy kiégett, akkor hiába várjuk tőle, hogy legyen megbízható, jóindulatú, önzetlen vagy lelkes. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy bizonyos erényeket nem várhatunk el tőle, akkor viszonyuljunk hozzá ennek megfelelően. Így elkerülhetjük a játszmázást, a sértődést és a csalódást. Ha pontosan tudjuk, hogy mit várhatunk tőle, akkor nem érdemes más elvárásokat megfogalmazni.
Tetszett ez az írás? Szívesen értesülnél elsőként a legújabb blogbejegyzésekről és programokról? Akkor iratkozz fel a Budoár hírlevélre! Küldd el minden nő ismerősödnek ezt a bejegyzést, akinek szüksége lehet támogatásra!