Kislány koromban elhitették velem, hogy a sikeres élet titka a sok tanulás, a kiemelkedő teljesítmény, és a küzdelem. A lányok (és nők) akkor elfogadhatók, ha nem hisztiznek, sokat mosolyognak, nem szólnak vissza, és szorgalmasan dolgoznak. Én ugyan megfeleltem az elvárásoknak, de a nagy igyekezet közben elvesztettem a kapcsolatomat a testemmel, a megérzéseimmel, az életörömömmel… önmagammal.
A bajok serdülő koromban kezdődtek. Szörnyen éreztem magam a testemben, szégyenkeztem a pattanásos bőröm miatt. Bő, fiús ruhákba bújtam és leszegett fejjel jártam. Egy biztos pont volt a zavarodottságomban: teljesíteni, tanulni kell. A női létezés örömét elképzelni sem tudtam.
Teljesen elvesztem a nővé válás útvesztőjében. Találkoztam és megküzdöttem a bulimiával és más pusztító szenvedélyekkel. A megoldást a jól bevált módon, az eszemmel próbáltam keresni. Sikertelenül.
Megállás nélkül hajtottam magam. Nem volt elég a pszichológusi diploma. Folytattam a doktori képzéssel, szakképzéssel, közben kutatásokat végeztem a Tudományos Akadémián. Mindig rohantam, éjjelente is dolgoztam.
A végletekig kihasználtam a testem és a lelkem. Mintha azt hittem volna, hogy a testem csak azért van, hogy cipelje a fejemet. Mígnem egy napsütéses nyári napon, munkába menet az Akadémiára, halálos félelem és rosszullét fogott el az utcán. Szédültem, a szívem ijesztően gyorsan dobogott. Az orvos pánikrohamra gyanakodott, de kiderült, hogy a helyzet nem ennyire egyszerű. Pár hét alatt bontakozott ki a teljes betegség. A testi tüneteket jobban viseltem, bár folyamatosan fájt a fejem és teljesen felborult a hormonális ciklusom. A lelki kínjaim azonban pokoliak voltak. Mindent úgy éltem meg, mintha egy filmet néznék. Teljesen eltávolodtam a világtól. Közel húsz órát aludtam egy nap, és pillanatokra tudtam csak koncentrálni. Ébren is láttam az éjjeli álmaimat, és sokszor attól féltem, hogy a gondolataimat hangosan kimondom.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a pattanásos bőrömre nyolc évig szedett gyógyszerrel megmérgeztem a testem. Senki nem tudta megmondani, hogy ennek az állapotnak valaha vége lesz-e. Közben persze küzdöttem tovább: dolgoztam és tanultam, amennyit tudtam.
A szűnni nem akaró tünetek miatt a szorongásom egyre fokozódott és pánikbetegségben teljesedett ki. Elképesztően nagy erőt kellett vennem magamon ahhoz, hogy felüljek a metróra vagy akár egy teljes oldalt el tudjak olvasni.
Eljött az idő, hogy kezembe vegyem az életem és megtaláljam a gyógyulás útját. Terapeutáim biztatására elkezdtem figyelni a saját igényeimre. Kimásztam a destruktív játszmákból, próbáltam képviselni a határaimat. Beleszerettem a jógába és megtapasztaltam a belső képzeleti képek rendező erejét. Ahogy kicsit jobban lettem, folytattam a napi sétákat a kutyáimmal.
Hét éve, amikor már úgy-ahogy megerősödtem, fogtam két kutyámat, összeszedtem a bátorságomat és a pörgős fővárosból a buja természetbe, az Őrségbe költöztem. Akkor még nem tudtam, miért pont ide hozott az utam.
A természettel való együttélésem és a nőkkel való bizalmas beszélgetéseim segítségével született meg bennem a felismerés – ami a gyógyulásomat is meghozta. Az életem első 30 évében a patriarchális társadalom által elvárt férfias értékek szerint, sperma módjára éltem: teljesítettem, rohantam, küzdöttem, palléroztam az eszemet és képes voltam a végkimerülésig dolgozni. Közben elhanyagoltam a testem igényeit, az érzéseimet, a női természetemet.
A mai napig tanulom és már évek óta nagy sikerrel tanítom, hogyan legyen a NŐ vonzó, szabad, magabiztos, intuitív és kreatív. A patriarchális nyomás és elvárások ellenére kiteljesítse női szépségeit és megtalálja a férfias és nőies minőségek számára egészséges egyensúlyát. Megtanultam a ’petesejt energiákat’ használni. Nem volt az utam kikövezve, mert olyan módszereket kezdtem alkalmazni az életemben, amelyeket korábban nem ismertem, és nem is gondoltam volna, hogy működhetnek.
Nagyon ritkán még elfog a szorongás. Általában arra biztat, hogy merjem vállalni önmagam, vagy arra, hogy ideje pihenni.
A Budoár küldetésről itt olvashatsz többet.
Köszönöm Nektek:
Elmondhatatlanul sokat köszönhetek mestereimnek, akik megmutatták hogyan mászhatok ki a gödörből és teremthetem meg testi-lelki egyensúlyomat. (Nem kértem tőlük engedélyt a nevük feltüntetéséhez, ezért az alábbi módon utalok rájuk.)
Köszönöm a Magyar Hipnózis Egyesület csodálatos kiképzőinek, hogy bevezettek a módosult tudatállapotokban rejlő gyógyító munkába.
Hálával tartozom, amiért beavatást kaptam a Metamorphoses Meseterápiás Módszer szépséges titkaiba.
A női jóga minden sejtemet gyógyítja, és talán a felmenőim női szenvedéseit is képes enyhíteni.
A természet, a Földanya szüntelenül támogat.
A legtöbbet Nektek köszönhetek: azoknak a bátor nőknek, akik megtisztelnek bizalmukkal és a női kiteljesedés útját járják. Látom azt a semmivel sem összetéveszthető ragyogást a szemetekben, ami azt üzeni, hogy ’szeretek NŐ lenni’!