Én nem hiszek a bűnhődésben. Nem akarok hinni benne.
Nem hiszek abban, hogy bárkinek is joga van ítélkezni mások felett. Ne a büntetéstől való félelem tartson vissza attól, hogy másoknak ártsunk. A lelkiismeret akkor egészséges, amikor a szeretet és az együttérzés talaján alakul ki.
Feldmár András így ír: „Ha azt mondom neked, hogy „Szégyelld magad!”, hogy „Milyen ember vagy!”, hogy „Ki vagy te, hogy ezt csináltad?”, vagyis arról beszélek, hogy amit csináltál, azt jelenti, hogy te egy barom vagy, te egy hülye vagy, akkor megszégyenítelek. Szerintem senkinek nincs joga erre.”
Amikor elmesélitek nekem titkaitokat, azokat, amelyek miatt mar a lelkiismeret és szégyent éreztek, én nagyon tudatosan törekszem arra, hogy ne ítélkezzem. Mert nem az én dolgom mások tetteit megítélni. Sőt, benneteket is arra biztatlak, hogy ne ítélkezzetek önmagatok felett.
Követünk el hibákat. Kisebbeket és nagyobbakat. És megbántunk másokat.
A hibáinkból tanulhatunk. Kíváncsisággal megvizsgálhatjuk magunkat, és felismerhetjük mi motiválta az ártó tetteinket. Azért, hogy következőleg ne csináljuk hülyeséget.
A vezeklésben azonban nem hiszek. Nem hiszek abban, hogy korbáccsal kell véresre verned a hátadat, és haragudnod kell magadra örök életedben. Mert ettől senkinek nem lesz jobb az élete.
Az erőszakot nem fogadom el. Ha azonban gyűlölettel, dühvel, agresszióval, önutálattal válaszolunk mások vagy önmagunk bántó viselkedésére, akkor azzal az agressziót éltetjük.
Kérlek, bocsáss meg magadnak!
Olvasmány: Feldmár András – Szégyen és szeretet
Kíváncsian várom a véleményedet!
Tetszett ez az írás? Szívesen értesülnél elsőként a legújabb blogbejegyzésekről és programokról? Akkor iratkozz fel a Budoár hírlevélre! Küldd el minden nő ismerősödnek ezt a bejegyzést, akinek szüksége lehet bátorításra!