Neked mit jelent a szabadság?

Köszönet a képért: Creative Commons, Pixabay

Neked mit jelent a szabadság?
Oda utazol, ahova szeretnél? Azt veszel meg a boltban, amit csak akarsz? Senki nem parancsol Neked? Kimondhatod bátran minden gondolatodat? Reggel addig alszol, ameddig csak jólesik?

Tegnap Eszter kolléganőmmel arról beszélgettünk, hogyan is lehet segíteni azoknak az embereknek, akiket betegségük miatt talán örök életükre intézménybe zártak. Azaz, elvették a teljes szabadságukat.

Viktor E. Frankl jutott eszembe, aki így ír: „a koncentrációs táborban az embertől mindent el lehet venni, csak egyet nem: az emberi szabadságának azt az utolsó maradékát, hogy az adott körülményekhez így vagy úgy viszonyuljon. És igenis van választási lehetősége.” Majd így folytatja: „… ezerféle lehetőség nyílt az embernek arra a döntésére, hogy az őt körülvevő hatalmak áldozatává válik-e vagy sem.”

A legnagyobb szabadságunk abban áll, ahogyan egy helyzethez viszonyulunk. Mert ez a viszonyulás a belső világunkat mutatja meg: a lelki szépségeinket.

A mesék is azt mondják, hogy Tiéd a döntés szabadsága: kiveszed-e a kemencéből a megsült kenyereket, leszeded-e az érett almákat a fáról, vagy felrázod-e minden nap a dunyhát.

Szabadon teremtheted meg a belső világodat. Szabadon munkálhatod ki a női szépségeidet. Teheted mindezt a körülményektől függetlenül.

Oszd meg velünk a véleményedet és a tapasztalataidat!
Tetszett ez az írás? Szívesen értesülnél elsőként a legújabb blogbejegyzésekről és programokról? Akkor iratkozz fel a Budoár hírlevélre!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.