A napokban a szlovén Júliai-Alpokban fekvő Bledet és környékét fedezem fel. Női lélekről szóló történeteket természetesen itt is találok.
A Bledi-tó kristálytiszta vizéből kiemelkedik egy apró sziget. Igazi kis ékszerdoboz kedves templomával és szerényen az ég felé magasló harangtornyával. Hangulatos kicsi fa csónakkal eveztünk át a szigetre, melynek évezredes története a női minőség fokozatos értékvesztését juttatta eszembe.
A régmúlt korokban a szigeten Živa istennő szentélye állt. Živa a szerelem, a termékenység, és az életet adó vizek szláv istennője volt. Benne tisztelték az életet és az életet megújító női minőségeket. A neve is azt jelenti, hogy élő, életteli. Általában ruhátlanul ábrázolták, aranyalmával és szőlővel.
A keresztény hittérítők 745-ben lerombolták a „pogány istennő” szentélyét és helyére Szűz Mária tiszteletére megépítették a Mária mennybemenetele templomot. Az élet örömteli áramlásának és a szerelem szentségének dicsőítése helyett a visszafogott szűziesség vált értékké.
Napjainkban hangosan nevetgélő turisták rángatják a templom barokk oltára előtt a harangtoronyból vezető kötelet, hogy megszólaltassák a templom szerencsét hozó harangját. Ugyanis úgy tartja a néphit, hogy aki háromszor megkondítja a harangot, annak teljesül a kívánsága.
Hova lettél Živa istennő? Miért nem érték az élet megújításának képessége? Mi lett a női test, a szexualitás, a szerelem, az életörömök szentségével? Miért tabu arról beszélni, hogy a vágyainknak teremtő ereje van?
Oszd meg velünk a véleményedet és a tapasztalataidat!
Tetszett ez az írás? Szívesen értesülnél elsőként a legújabb blogbejegyzésekről és programokról? Akkor iratkozz fel a Budoár hírlevélre!