A múltadat megváltoztathatod (és még időgép sem kell hozzá)

Köszönet a képért: Creative Commons, Pixabay

Rendszeresen beszélgetek olyan nőkkel és férfiakkal, akiket gyermekkorukban bántalmaztak a szüleik, vagy súlyosan veszélyeztették testi-lelki fejlődésüket. Legtöbben ezekből a traumákból nem tudnak felépülni. Ők maguk is bántalmazóvá, bűnözővé, alkohol függővé válnak. Mások depressziósak lesznek, vagy más pszichiátriai betegségben szenvednek.

Engem mindig mélyen megérint azoknak a nagyszerű embereknek a története, akik a súlyos gyermekkori traumákból megerősödve, lelkileg és érzelmileg gazdagodva tudtak felépülni. Sokáig kerestem a választ arra a kérdésre: „Hogyan csinálták?”. Mindegyikük élete más, egy valami azonban közös bennük: ahogy az életükről mesélnek. Méltósággal, önsajnálat nélkül beszélnek a gyermekkorukról. Hálát adnak a segítőiknek. Átértelmezik a velük történt szörnyűségeket. Őket a próbatételek arra sarkallták, hogy megtalálják az erőforrásaikat, az életfeladatukat. Gazdagodtak a pokol bugyraiból visszatérve, és most másokon segítenek.

Ők sikeresen átírták a múltjukat és ezzel begyógyították a sebeiket.

Mindannyian választhatunk, milyen történetet mesélünk magunkról – magunknak és másoknak. Milyen emlékeket idézünk fel, és azokat hogyan értelmezzük.

Te is kipróbálhatod a múltban szerzett sebeidet begyógyítani ezzel az érdekes módszerrel (amit Debbie Fordtól tanultam):

Idézz fel egy fájó emléket a gyermekkorodból, ami a mai napig hatással van rád! Ezt követően találd meg három negatív értelmezését és három pozitív értelmezését. Majd válaszd ki azt az értelmezést, amelyik a legjobb érzéseket kelti benned! Nézz rá ezekkel az érzésekkel újra az emlékre! Érezd milyen sok erőt ad! Nem vagy többé kiszolgáltatva neki!

Lássunk egy példát, így mindjárt egyértelmű lesz számodra a gyakorlat:

Emlék: Másodikos koromban hangosan kellett felolvasnom az egész osztály előtt a hétvégéről írt fogalmazásomat. Nagyon izgultam, ezért nehezen olvastam ki a szavakat. A gyerekek kinevettek, a tanárom pedig hármast adott, és azt mondta, hogy csalódott bennem.

Negatív értelmezések: 1. Jobb, ha nem beszélek nagyobb közönség előtt, mert úgyis belesülök. Totálisan alkalmatlan vagyok a szereplésre. 2. A társaim nagyon kritikusak és gonoszak voltak velem. 3. Sokkal többet gyakorolhattam volna, akkor nem szidtak volna le. Ezt nagyon elrontottam. Máskor jobban kell igyekeznem.

Pozitív értelmezések: 1. A tanárnőnek rossz napja volt, ezért csak így tudta kifejezni, hogy valójában sokra értékel engem, és nem érti miért teljesítettem saját képességeim alatt. 2. A mellettem ülő osztálytársam próbált segíteni. Biztatott, hogy menni fog. Megtanultam, hogy mindig számíthatok valakire, aki mellettem áll. 3. Ez az élmény indított arra, hogy fejlesszem a magabiztosságomat, és szorongáscsökkentő módszereket tanuljak. Ma már magam is tanítom ezeket a technikákat.

Ne legyél a múltad áldozata! Írd át az élettörténetedet. Lásd meg a nehézségeidben a kihívást, és ismerd fel az erőforrásaidat!

Tetszett ez az írás? Szívesen értesülnél elsőként a legújabb blogbejegyzésekről és programokról? Akkor iratkozz fel a Budoár hírlevélre! Küldd el minden nő ismerősödnek ezt a bejegyzést, akinek szüksége lehet gondoskodásra!

One thought on “A múltadat megváltoztathatod (és még időgép sem kell hozzá)

  1. Kedves Kata!

    Jomagam is egyike vagyok azoknak, akik az atertekelest valasztottak. Mindig hangoztattam is, hogy ha nekem sikerult, masnak is megy, csak elhatarozas kerdese.

    Azonban par evvel ezelott meghallgattam Popper Peter “Hol rontottuk el?” eloadasat, amiben arrol is beszel, hogy az embernek vannak kulso es belso lehetosegei es hogy sokaknak a belso lehetosegei nem adottak arra, hogy “megrazzak” magukat es oriasi erofeszitesek aran mas utat valasszanak. Azota ilyen szemmel is nezek eletutakat es “valasztasokat” es ugy latom, hogy igaza van. Engem ez abbam segitett, hogy kevesbe mondok iteletet, empatikusabb vagyok, mikor azt latom, hogy valaki nem tud kimaszni a godorbol – sot sokszor meg melyebbre assa magat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.