Rendszeresen fordulnak hozzám szülők, hogy megoldást találjunk gyermekük viselkedési problémájára. Szépen lassan gombolyítjuk fel, hogy milyen érzések, hiányok, vágyak, gondolatok vagy motiváció állhat a gyermek tüneti viselkedésének hátterében. Egyszer csak elhangzik a „Nem tudom elfogadni, hogy …” vagy „Nem normális, hogy …” kezdetű mondat.
Azt vettem észre magamon, hogy ennél a pontnál ideges leszek, feszült és dühös. Érzem a testemben, ahogy megy fel bennem a pumpa.
Valójában nem is a szülőkre vagyok mérges, mert megértem őket. Tudom, hogy segítségért jöttek és nagyon szeretik a gyereküket. Ez nem kérdés. Ugyanakkor van a lányuk vagy fiuk személyiségének, lényének egy része, amit nem tudnak elfogadni. Amit ki szeretnének javítani.
Nekem ez az egyik ’gombom’ – amikor azzal találkozom, hogy a felnőtt nem érti, nem látja, nem fogadja el saját gyermeke teljes lényét. Miért fáj ez nekem? Mert a bennem élő kicsi lányt hasonló élményekre emlékezteti. Most már ezt is tudom, és azon vagyok, hogy gyógyítsam ezt a lelki sebemet.
Ha felismerjük saját sebeinket, és megértjük milyen helyzet tépi fel őket, akkor sokkal megértőbbek leszünk önmagunkkal és másokkal.
Neked is vannak ’gombjaid’, amit ha megnyomnak dühös leszel vagy elkeseredsz? Hogyan gyógyítod ezeket a sebeidet?
Tetszett ez az írás? Szívesen értesülnél elsőként a legújabb blogbejegyzésekről és programokról? Akkor iratkozz fel a Budoár hírlevélre! Küldd el minden nő ismerősödnek ezt a bejegyzést, akinek szüksége lehet törődésre!