Én nem hiszek abban, hogy mindenkire annyit mér a sors, amennyit el tud viselni. Akkor nem lennének krónikus pszichiátriai betegek, és nem vetnének véget olyan sokan a saját életünknek.
Vannak olyan élethelyzetek, ahol mérlegelnünk kell: benne maradjak, mert tanulhatok és erősödhetek, vagy sokkal jobban teszem, ha kilépek belőle. Bizony nem mindig menekülés otthagyni egy stresszes helyzetet.
Érdemes megfontolni, hogy kilépjünk-e a munkahelyről, házasságból, elköltözzünk-e a lakóhelyünkről, keressünk-e másik iskolát / óvodát a gyermekünknek. Kihívásokra szükségünk van, túlzott és elhúzódó stresszre azonban nincsen.
Amikor ilyesféle dilemmákról beszélgetek édesanyákkal, feleségekkel, kolléganőkkel, barátnőkkel, akkor mindig felidézek egy történetet.
Egyszer egy buddhista szerzetesekről szóló könyvben olvastam ezt a megtörtént esetet. Rosszakarói úgy akartak véget vetni egy szerzetes életének, hogy bezárták egy szobába, amit egész éjszakán át iszonyatosan melegre fűtöttek. Biztosak voltak benne, hogy áldozatuk reggelre megsül. Legnagyobb csodálatukra, amikor másnap kinyitották az ajtót, a szerzetes mély meditációs állapotban volt, sőt jégcsapok lógtak a szakálláról.
Azt gondolom, hogy hasonló tettekre mi is képesek vagyunk. Érdemes is fejlesztenünk az erősségeinket. Érdemes szembe néznünk a kihívásokkal, és új készségeket elsajátítanunk a megoldásukhoz. Tanulhatunk konfliktus kezelési módszereket; jobban kiismerhetjük a férfiakat; megmutathatjuk a gyermekünknek, hogyan legyen bátor és magabiztos; vagy megpróbálhatjuk szeretettel kezelni a kibírhatatlan kolléganőt.
Azt azonban érdemes mérlegelnünk, hogy arra fordítsuk minden energiánkat, hogy hűtjük magunkat egy égő házban, vagy bölcsebb döntés kisétálni onnan.
Tetszett ez az írás? Szívesen értesülnél elsőként a legújabb blogbejegyzésekről és programokról? Akkor iratkozz fel a Budoár hírlevélre! Küldd el minden nő ismerősödnek ezt a bejegyzést, akinek szüksége lehet bátorításra!