Ami sok, az sok

Én nem hiszek abban, hogy mindenkire annyit mér a sors, amennyit el tud viselni. Akkor nem lennének krónikus pszichiátriai betegek, és nem vetnének véget olyan sokan a saját életünknek. Vannak olyan élethelyzetek, ahol mérlegelnünk kell:…

Motiválás 1.0

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az önmagával elégedett embert semmi nem hajtja előre. Csak kényelmesen ül a fotelban, és köszöni, jól van. Azt hisszük, hogy aki jól érzi magát a bőrében, az nem akar fejlődni…

Pirossal aláhúzva

Ott van mindannyiunk kezében, láthatatlanul a piros ceruza. Ahogy észrevesszük, hogy a másik hibázott, aláhúzzuk vagy bekarikázzuk a tévedését. A saját tévedéseinket is pirossal kiemeljük, csak hogy jól lássuk. Miért kell az elsős gyereknek szinte…

Mit meséljek a lányomnak?

Az elmúlt hetekben az a megtiszteltetés ért, hogy női köröket vezethettem, ahol arról beszélgettünk, hogy milyen fontos szerepe van a népmeséknek a gyermekek lelki fejlődésében. Az óvodás kislányoktól a dédnagymamákig voltak résztvevői a csoportoknak. Amikor…

A kiteljesedésed múlik rajtuk!

Arra az öt emberre hasonlítunk a legjobban, akivel a legtöbb időnket töltjük – állítja Jim Rohr, üzletember és motivációs előadó. A társas környezetünk meghatározza a gondolkodásunkat, befolyásolja a tetteinket, és hat a szokásainkra. Nem mindegy,…

Ki védi meg a királyságod határait?

Ha a természetünknek csak azt a részét éljük, amelyik megfelel az elvárásoknak – ne mondj ellent, legyél mindig kedves és szófogadó, ne nagyon hangoztasd a véleményed, mindenki mást helyezz magad elé – akkor a belső…

Túl szép ez a nő, hogy igaz legyen

Édesanyák, nagymamák panaszolják el nekem tehetetlenül, hogy nem mernek határozott nemet mondani gyermeküknek, unokájuknak (és a férjüknek), mert attól félnek, hogy akkor elfordul tőlük, nem fogja őket szeretni. Gyakori példa, hogy a megállapodott időn túl…